Rólam

Szerencsés Martina

Tudom, milyen amikor teljesen el vagy vágva önmagadtól, mert én is megtapasztaltam. Hol elborítottak és maguk alá temettek az érzéseim, ellehetetlenítve a mindennapjaim, hol pedig fel sem ismertem, mit érzek épp. Nem tudtam, hogy ezek az egészségtelen idegrendszeri működés jelei lehetnek, pedig az életem számos területe visszatükrözte, hogy valami nincs rendben. 25 év depresszió, egészségügyi problémák és egy lassú kiégést követően érkeztem meg a megoldáshoz.

Kitartóan hittem benne, hogy lehet jól is lenni. Addig mentem, keresgéltem, tanultam, tapasztaltam, míg végül egy elég hatékony eszköztárat sikerült összegyúrnom – és a tanulás részemről sosem ér véget. Csillapíthatatlan tudásvágyam annak szolgálatába állítom, hogy napról napra minél jobban tudjak nektek segíteni – kapcsolódni.

Tanulmányaim:

2025 –  Magyar Szomato – pszichoterápiás Egyesület (szomato-pszichológia elmélet és Bioszisztemikus szomato-pszichoterápiás módszer)

2023.  Felismerés Folyamat alapmodul

2022 – 2024: Magyar Szomato – pszichoterápiás Egyesület (Haptonómia Ön- és módszerismeret)

2021 – 2022: Testbelakás Iskolája (neurobiológiai alapú traumafeldolgozási kurzusok)

2010 – 2014:  Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (BA Ének előadóművész)

Miben tudlak segíteni:
Mivel fordulhatsz hozzám?

A legtöbbször olyanok keresnek fel, akik a stresszkezelés, az érzelemszabályozás és a személyes fejlődés területén keresnek segítséget: kiégéssel, enyhébb depresszióval, általános örömtelenséggel vagy konfliktusok tömkelegével élnek.
Kiemelt érdeklődési témáim a funkcionális lefagyás és a düh kezelésével kapcsolatos problémák, az áldozati szerepből való kilábalás és a belső gyermekrészeink gyógyítása, testtudatos gyakorláson keresztül.

Célom, hogy a kapcsolódásaidat segítsek művészi szintre emelni: akár párkapcsolati, munkahelyi vagy bármilyen más területéről is legyen szó az életednek. Mindezt nem éveken át tartó elméleti, hanem gyakorlati módszerek alkalmazásával.

 

 

 

* A tanácsadás mentálhigiénés fejlesztő és támogató jellegű, nem helyettesít orvosi, pszichiátriai vagy pszichoterápiás kezelést!

Módszerek, amikkel találkozhatsz nálam

Haptonómia

A haptonómia egy gyengéd, érintésen alapuló megközelítés, amely az emberi kapcsolódás, bizalom és érzelmi biztonság erősítésére épül. Kiemelt szerepe van a biztonságérzet megerősítésében, ami különösen fontos lehet szorongás vagy pánik esetén, hiszen a támogató, elfogadó érintés segít megnyugtatni az idegrendszert és csökkenteni a belső feszültséget.
A módszer a korai, nonverbális életszakaszban szerzett tapasztalatokra is hat, lehetőséget adva az ekkor kialakult sérülések finom korrekciójára. A tudatos jelenlét és az érintés révén támogatja a testi-lelki egyensúly helyreállítását, segít újra megtapasztalni a biztonságos kapcsolódás élményét, és mozgósítja a belső erőforrásokat a nehéz élethelyzetekben.

A haptonómiáról itt találsz ismertetőt:

Terapeuta segít a kliensnek kiadni a beragadt érzelmeit.

Bioszisztemikus szomato-terápia

A bioszisztemikus szomato-terápia egy olyan szemlélet, amely a test és a lélek élő, egymással folyamatos kapcsolatban álló egységét helyezi a középpontba. Abból indul ki, hogy mindaz, amit megélünk – érzelmek, kapcsolati tapasztalatok, akár korai élmények – nyomot hagy a testünkben, a szöveteinkben is. A közös munka során finoman figyelmet fordítunk ezekre a testi jelzésekre, érzetekre, és teret adunk annak, hogy az elakadt feszültségek, érzelmek fokozatosan feloldódjanak.
A módszer különösen támogatja az idegrendszer megnyugvását, segít kilépni a tartós stressz vagy szorongás állapotából, és új, biztonságosabb megélési módokat kialakítani. Egy megtartó, elfogadó kapcsolódásban dolgozva lehetőség nyílik arra, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, és szabadabban, kiegyensúlyozottabban tudj működni a mindennapokban.

idegrendszerszabályozó gyakorlatok

Az idegrendszer-szabályozó gyakorlatok célja, hogy segítsenek visszabillenni a nyugalmi, pihenj-eméssz idegrendszeri állapotba és mutatják az utat a biztonság megéléséhez, különösen stressz, szorongás vagy túlterheltség esetén.
Több, egymással összhangban működő irányzatból merítek: Irene Lyon Smart Body Smart Mind programja az idegrendszer tudatosításán és fokozatos újraszabályozásán alapul; Peter A. Levine Somatic Experiencing módszere a test természetes önszabályozó képességét támogatja; Judith Blackstone Felismerés folyamata (Realization Process) pedig a finom testi jelenlét és belső térérzet mélyítésén keresztül segíti az önkapcsolatot. Ezeket kiegészíti a belső gyermekkel való munka, amely lehetőséget ad a korai élmények gyengéd újraélésére és integrálására.
A gyakorlatok segítenek abban, hogy jobban érzékeld a tested jelzéseit, megtanuld megnyugtatni az idegrendszeredet, és egy stabilabb, biztonságosabb belső állapotból kapcsolódj önmagadhoz és másokhoz.

Olvass tovább az idegrendszer működéséről a blogon:

Egy agy viccesen újra boot-olja magát
egy női kéz egy virágot tart

havening

A Havening egy nagyon hatékony, idegrendszerre ható módszer, amely speciális érintésekkel és figyelemirányítással segíti a stressz és a megterhelő élmények oldását. Mind az önismereti folyamatokban, mind pedig a traumamunkában nagyon fontos szerepe van, ha megfelelően alkalmazzuk. A technika alapja, hogy a biztonságos, ismétlődő érintés – például a karokon vagy az arcon – képes megnyugtatni az idegrendszert, és csökkenteni a szorongáshoz vagy traumatikus emlékekhez kapcsolódó érzelmi töltetet.
A Havening támogatja, hogy a test kilépjen a túlélő üzemmódból, és újra megtapasztalhatóvá váljon a nyugalom és biztonság érzése. Különösen hatékony lehet szorongás, pánik vagy múltbeli megterhelő élmények esetén, mivel segít finoman átírni a testben rögzült reakciókat, és teret ad egy kiegyensúlyozottabb, stabilabb belső állapot kialakulásának.

segítő beszélgetés

A segítő beszélgetés a közös munka fontos része, hogy a testi és érzelmi szinten megjelenő élmények neveket is kapjanak. A verbalizálás segít abban, hogy jobban megértsd és rendszerezd a benned zajló folyamatokat, míg a mentalizálás támogatja, hogy tudatosabban kapcsolódj saját érzéseidhez, gondolataidhoz és reakcióidhoz. Ebben a megtartó, elfogadó térben lehetőség nyílik arra, hogy a felbukkanó tartalmak – legyenek azok aktuális nehézségek vagy mélyebb, korábbi élmények – fokozatosan integrálódjanak. Ez a folyamat erősíti az önismeretet, növeli a belső stabilitást, és segít abban, hogy rugalmasabban, tudatosabban reagálj a mindennapi helyzetekre.

Egy pszichológus hallgatja a férfit, aki éppen panaszkodik.
Elégedett Ügyfél
0 +
Elégedetség
0
Tapasztalat
0 +év